Challenge Internationales du Vin 2010

Idén harmincnegyedik alkalommal rendezték meg a Challenge Internationales du Vin-t, amelyet a világ vezető borversenyei között tartanak számon. Ebben szerepet játszik a magas mintaszám, valamint a szervezők véleménye szerint a kóstolási koncepció. Itt ugyanis nem hagyományos elemzéssel értékelik a mintákat, hanem a zsűri azt próbálja megállapítani, hogy mekkora élményt ad összességében a kóstolásra kerülő bor. A fogyasztóbarát megközelítést erősíti az a tény is, hogy a zsűriben a szakemberek mellett komolyabb borismerettel rendelkező amatőrök is helyet foglalnak.

A mezőny

A gazdasági helyzet alakulása a nevezett minták számán idén is megmutatkozott, a két évvel ezelőtti 5300-as mintaszámhoz képest 2010-ben 4435-re csökkent a borok sora. A nevezők körét 33 ország adta, a legtöbb bor természetesen Franciaországból érkezett. Őt követte Spanyolország, Portugália és Olaszország.

Ázsiát tekintve az immár megszokott Japán mellett újdonságnak számított Kína, ahonnan először érkezett borminta. A szervezők a jövőben még több indulóra számítanak az utóbbi ázsiai országból, ahol évente újabb 50 000 hektáron telepítenek szőlőt. Dél-Amerikát tekintve Chile emelhető ki, amely a főbb európai bortermelő országok után a legtöbb bort küldte Bordeaux-ba. A kontinens északi részét nézve az Egyesült Államok továbbra is sok indulót küldött, de Kanada vonatkozásában érezhető volt a visszaesés. A szervezők ezeken túl megjegyezték, hogy az izraeli nevezők száma 30%-kal nőtt, de egyre jobban érezhető Tunézia és Törökország jelentősége is.

A nemzetközi eredmények

A 4435 nevezett bor 27,5%-a nyert érmet. Ezen a megmérettetésen már hagyomány, hogy az átlagosan megszokott 30%-nál alacsonyabban húzzák meg az éremhatárt. A díjak 55%-a nem is hagyta el az országhatárt, 45% jutott a nem francia indulóknak. Az 1218 érem 18%-a volt arany, 37%-a ezüst és 45%-a bronz.

Az idén debütáló kínai Dynastie nevű óriási borászati vállalkozása két ezüst és egy bronzéremmel lépett a porondra. A dél-amerikai borokat legnagyobb mértékben reprezentáló Chile 2009-hez képest ebben az évben megduplázta aranyérmeinek számát. A Franciaországon kívüli európai országok között pedig Spanyolország végzett a legtöbb éremmel, borvidékei közül Rioja, Ribera del Duero és Navarra emelhető ki. Míg a portugál borok vonatkozásában a három legjobban csengő appellációnak idén a Vinho Regional Alentejano, a DOC Alentejo és a DOC Douro bizonyult.

A hazai győztesek

A legtöbb érmet hazahozó, így legsikeresebbnek számító magyar induló 2010-ben az egri Demeter Pincészet lett.

Demeter Csaba a Vinoportnak elmondta, hogy a legnagyobb meglepetés számára az volt, hogy a 2009-es Hanga aranyérmet kapott. „Tény, hogy ez egy szép bor, és sokan szeretik, de mégiscsak egy egyszerű, jó ivású, üde fehérbor, nem feltétlenül egy világklasszis. Kategóriájában azonban úgy tűnik kiemelkedő, és ezt most már nem csak az bizonyítja, hogy boraim közül én szinte kizárólag ezt fogyasztom, de ennek a neves borversenynek az eredménye is”- jegyezte meg Csaba. Összesen öt Demeter bor kapott aranyérmet, közülük az egyik legérdekesebb tétel a 2006-os évjáratú, Cserje dűlőből származó Turán, amely a pincészet első fajtatiszta bora a szőlőfajtából. A Turánt még hazánkban is alig ismerik, így nemzetközi vizeken pláne kuriozitásnak számít. Csaba megosztotta velünk, hogy ő nagyon is hisz benne, és ezért fontosnak érzi, hogy egy 2006-os bor kapta az ezüstérmet, ez a tény ugyanis cáfolja azt az általánosan elterjedt elképzelést, hogy a fajta borai rövidéletűek lennének.

Bolyki János a 2009-es évjáratú Egri Királyleánykájával nyert ezüstérmet. János tekintettel arra, hogy a Challenge Internationales du Vin-t tartja a legrangosabb megmérettetésnek, idén csak ide küldött bort. A Királyleánykáról elmondta, hogy verseny eredmény ide vagy oda, ez a 4000 palackos tétel sosem tart ki az év végéig. Ennek oka Eilzabeth Gabay MW szerint az, hogy a fajtának olyan egyedi jellege van, amely egész egyszerűen nem hasonlítható máshoz. A pincészetre egyébként érdemes figyelni, hiszen a közeljövőben több új évjárat is kikerül majd a polcokra, az Ördöngősből a 2006-os, a Cabernet Franc-ból, a Bikavéről és az Indián nyárból a 2007-es és a Sauvignon Blanc-ból a 2009-es.

forrás: www.vinoport.hu